Best-ReMap nemzetközi projekt

Best-ReMap (Healthy Food a Healthy Future) nemzetközi projekt

A Best-ReMap az Európai Unió tagállamainak együttes fellépése a táplálkozás területén, melyet az Európai Bizottság az Európai Unió Egészségügyi Programjának részeként finanszíroz. A projekt elsődlegesen a gyermekkori elhízás megelőzésére fókuszál és fő célja, hogy a résztvevő tagországokban alkalmazzák azon népegészségügyi beavatkozásokat, amelyekről már bebizonyosodott, hogy jól működnek.

A szlovének által vezetett projekt általános célja, hogy hozzájáruljon a közétkeztetésben kínált ételek jobb minőségéhez, valamint, hogy a táplálkozás-élettani szempontok a közbeszerzési pályázat elbírálása során hangsúlyosabban érvényesüljenek. További célja az élelmiszerek közbeszerzésével kapcsolatos ismeretek bővítése, a szlovén élelmiszer-katalógus prototípus adaptálása és tovább fejlesztése, valamint tesztelése révén egy, a szlovén minta alapján végrehajtott, közbeszerzési eljárás (tej-tejtermék termékcsoport) véghezvitele pilot (kísérleti) jelleggel a tagországok által kiválasztott intézménytípusokban. Az értékeléshez kritériumrendszer kerül kidolgozásra, majd a végén egy esettanulmány készítésén túl, ajánlások, javaslatok megfogalmazására kerül sor, hogy hosszú távon, fenntarthatóan, akár más, a projekten kívüli országok számára is megvalósítható legyen a közétkeztetési közbeszerzés minőségének javítása.

Nagy örömünkre szolgál, hogy az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYEI) együttes közreműködésre megkereste a XVIII. kerületi Egyesített Bölcsődéket. Így 5 bölcsődénk is részt vesz a projektben:

  • Bambi Bölcsőde
  • Csibekas Bölcsőde
  • Erdei Kuckó Bölcsőde
  • Hétszínvirág Bölcsőde
  • Napsugár Bölcsőde

Feladatunk az OGYEI-vel közösen, kísérleti jelleggel tej-tejtermék közbeszerzés lebonyolítása, a szlovének által kialakított élelmiszerkatalógus adaptálásával és alkalmazásával az egészséges táplálkozási ajánlások előtérbe helyezésével.